Egy jó egyezmény, amely megnyitja a piacokat és liberalizálja a kereskedelmet, megerősíti a következő évszázadra Európa és Amerika globális versenyképességét, munkahelyeket teremt és dollármilliárdokat generál a két fél gazdasága számára - hangoztatta Hillary Clinton. A külügyminiszter rámutatott, hogy a kereskedelmi egyezmény erősítené a transzatlanti biztonságot is, miközben szaporodnak a nyugati gazdasági modellel szembeni kihívások, valamint az egyes országokban a kereskedelem akadályozása céljából meghozott intézkedések.
Az amerikai diplomácia vezetőjének az egyezmény melletti hangsúlyos kiállása arra utal, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió a jövő év elején megkezdheti a tárgyalásokat egy átfogó kereskedelmi szerződés kidolgozásáról. A két fél közös munkacsoportja, amelynek vezetője amerikai részről Ron Kirk kereskedelmi képviselő, az unió részéről pedig Karel De Gucht kereskedelmi biztos, várhatóan egy decemberben vagy januárban kiadandó jelentésben javasolni fogja a hivatalos tárgyalások megkezdését.
Hillary Clinton hangsúlyozta, hogy a világgazdaság szempontjából létfontosságú az euróövezet válságának megoldása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve