Az amerikai kiadással is rendelkező lap Obama eddigi Kína-politikájáról inkább méltató hangvétellel ír, és azt a reményt fogalmazza meg, hogy az átfogó együttműködésre törekvés marad jellemző a kétoldalú kapcsolatokra.
Az újraválasztott elnök környezetéből megszólaltatott egyik szakértő szerint Obamának nincs oka változtatni a Kína irányában folytatott kül- és gazdaságpolitikán, mert ez "fontos mindkét országnak, illetve a térségbeli stabilitás szempontjából" is.
A Brookings Intézet Kína központjának igazgatója ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Obama bonyolultabb geopolitikai kihívásokkal találja majd szembe magát. Ha ezzel nem foglalkozik megfelelően, akkor állandósulhat egyfajta ellenséges viszony, amit egyik fél sem szeretne - vélekedett Jonathan Pollack igazgató. Szerinte sok függ majd attól is, hogy ki váltja fel - a Kínában igen népszerűtlen - Hillary Clinton külügyminisztert, illetve a kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekért felelő Kurt Cambellt.
Kínában viszonylag nagy figyelemmel kísérték az amerikai elnökválasztást, az egyes televíziós elnökjelölti vitákat. A felmérésekből arra lehetett következtetni, hogy a kínaiak többsége Barack Obamával rokonszenvezik. A pekingi politikai vezetést zavarta, hogy Mitt Romney szenátor kampánya során gyakran bírálta Kínát. Pekingben megfigyelők szerint most elégedetten nyugtázzák, hogy Kína-ellenességgel nem lehet elnökválasztást nyerni az Egyesült Államokban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve