A lengyel Országos Rádió és Televízió Tanács (KRRiT) 1,5 millió zlotys (113 millió forint) büntetést szabott ki az ellenzékinek tartott TVN24 tévétársaságra, mert tavaly decemberben közvetítette a Szejmben és a parlament épülete előtt zajló tüntetéseket - számolt be a gazeta.pl portál.
Az indoklás szerint a TVN24 közvetítésének módját megfigyelve megállapították, hogy annak készítői a vonatkozó törvény 1. és 3. paragrafusát megsértve a joggal ellentétes cselekedetet propagáltak, amely biztonsági veszéllyel jár.
A KRRiT egyébként a TVN24 mellett más hírcsatornákat is ellenőrzött, ám a többi tévétársaságnál nem talál vétséget. A büntetést az adó 2016-os bevételének arányában szabták ki. A lehetséges bírság összegének egy százalékát fizettetik meg a céggel.
A döntés kommentárok lavináját indította el. A kormány támogatói sorából jelezték az újságíróknak, hogy a hatóságok immáron a nyomukban vannak. A tudósítások készítői viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy elemi feladatuk a politikai események közvetítése.
A nyitókép forrása: AFP
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve