A lengyel kiskereskedők, főként a kis boltok egyre nehezebben tudják pótolni azokat a dolgozóikat, akiket levert a lábukról a koronavírus fertőzése vagy csak karanténba kényszerültek - derül ki a Notes from Poland helyzetjelentéséből. Az ősz végén több mint 630 ezer volt karanténban a 38 milliós országban, ami nem sokkal marad el a november végén elért 745 ezres csúcstól.
Wiadomości Handlowe kiskereskedelmi szaklap szerint nő azoknak a kiskereskedelemben dolgozóknak a száma is, akiket "kivon a forgalomból" a járvány. Az ágazatban egyébként 1,5-2 millió ember dolgozik Lengyelországban, és a szaklap becslée szerint több tíz ezerre tehető azok száma, akik nem tudnak munkába járni.
Az áruházak egyebek mellett a megrendelések átszervezésével próbálnak úrra lenni a helyzeten, ám a kisboltoknál előfordulhat, hogy egy-egy napon egyszerűen nem lesz aki a pult mögé álljon. Ráadásul közeleg a legnagyobb karácsony előtti bevásárlási roham, amit várhatóan nem mérsékelnek lezárások, miután a kormány nem tervez ilyen intézkedéseket. Lengyelországban vasárnapi boltzár van érvényben, ami nem csökkenti a hét többi napján a forgalmat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve