Az önvezető autókról már sokat lehet hallani, de az egyik legnevesebb amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetem szakemberei évek óta dolgoznak emberek szállítására is alkalmas önvezető hajón. Most egy olyan önvezető folyami hajót hoztak létre, amely a holland főváros, Amszterdam szűk csatornáiban navigálna majd önállóan - írja a Business Insider.
Az amszterdami csatornák meglehetősen nehéz vízi utaknak számítanak, a robot pedig jól vette az akadályt, első útján három órán keresztül járta a várost és gyűjtötte az adatokat. A hajó algoritmusok segítségével navigálja saját magát, hasonlóan az önvezető autókhoz, de természetesen vízi körülményekhez igazítva. Négy hajócsavarral van felszerelve, így bármilyen irányba tud mozogni.
Hamarosan még több embert szállítana
A Roboat névre keresztelt közlekedési eszköz már akkora, hogy utasok is elférnek rajta, illetve a hajók egymással kommunikálva képesek flottaként, összehangoltan közlekedni, és egy vezérhajót is követni. Ez azt jelenti, hogy a későbbiekben akár a szemét összeszedésére és áruk kiszállítására is lehet használni őket.
Az önvezető hajókat egyébként évek óta használják különböző áruk mozgatásához, azonban az emberek szállítása teljesen más feladat. A Roboat jelenleg nagyjából 6 láb, azaz 180 centiméter hosszú, így mindössze két ember fér el rajta. A hajó új verziója Amszterdamban készül, a tervek szerint ez már hat embert tudna szállítani, és közel 4 méter hosszú lenne.
A robotcsónakok a magyar folyókon is elférnének, a Dunára, Tisztára optimalizált változatok szintén taxiként vagy áruszállítóként működhetnének például a városokon belül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve