Az Egyesült Államokban októberben kezdődött a költségvetési év. Az amerikai pénzügyminisztérium honlapján szereplő adatok szerint az októbertől számított héthavi halmozott hiány 530,87 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 385,444 milliárd dollár után.
Az áprilisi aktívum 160,305 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 214,255 milliárd dollárnál és alacsonyabb a szakértők által várt 165 milliárd dollárnál - írta az MTI.
Áprilisban a költségvetés bevétele 4,9 százalékkal, 535,545 milliárd dollárra nőtt, a kiadása pedig 26,7 százalékkal, 375,24 milliárd dollárra ugrott. A hét hónapban éves összevetésben a bevétel 1,8 százalékkal nőtt, a kiadás 7,6 százalékkal emelkedett.
A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) a folyó költségvetési évre 897 milliárd dollár hiányt vár (ami a GDP 4,2 százaléka) és úgy véli, hogy 2022 és 2029 között egyszer sem lesz kisebb a deficit ezer milliárd dollárnál.
A tavaly szeptember végével záródott évben a költségvetési hiány 17 százalékkal, 779 milliárd dollárra emelkedett, ami a GDP 3,9 százalékának felelt meg. Egy évvel korábban a GDP-arányos hiány 3,5 százalék volt.
Utoljára 2001-ben zárt aktívummal az amerikai költségvetés. A legnagyobb hiány eddig 2009-ben volt, 1410 milliárd dollárral, ami a GDP 9,8 százalékának felelt meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve