A lakossági áramszolgáltatás díjának a kiszámításánál Szlovákiában a prágai terméktőzsde árait veszik alapul, hogy a jövő év elejétől milyen árakra számíthatunk, az a tőzsde 2019. január elsejétől június 30-áig jegyzett árszínvonalától függ - írta a pozsonyi Új Szó.
A számítás bizonytalanságát mutatja, hogy míg az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) az idei díjszabás kiszámításánál megawattóránként 40,49 eurós villanyárral számolt, 2019 első öt hónapjában az átlagos tőzsdei ár 51,84 euró körül mozgott. Ha júniusban 5-6 euróval csökkenne is a tőzsdei ár, az első fél év megawattóránkénti átlaga még mindig 10 euróval lenne magasabb az egy évvel korábbinál - nyilatkozta Martin Semric, a Magna Energia áramszolgáltató portfóliómenedzsere.
Szerinte a lakossági áramszolgáltatásnál használt áram ára így az előző évhez képest 20 százalékkal nőhetne jövőre. Az áram költsége ugyanakkor az áramszolgáltatás díjának csak a harmadát teszi ki, a számlán szereplő összeg ugyanis a disztribúciós díjak mellett egyéb díjakat is tartalmaz. Ha az Árszabályozási Hivatalnak az utóbbi díjakból sikerül lefaragnia bizonyos összeget, a lakossági áramszolgáltatás drágulása nem lesz olyan drasztikus. Ellenkező esetben 2020 elejétől a háztartásoknak az áramszolgáltatás nagyjából 7 százalékos drágulására kell felkészülniük - véli Semric.
Jelzésértékű, hogy ezúttal a hivatal sem fogalmaz olyan diplomatikusan, mint egyébként. "Az igazság az, hogy az áram tőzsdei ára már hosszabb ideje nő, ami hatással lehet a szlovákiai háztartások áramszolgáltatóknak fizetett díjaira - mondta Radoslav Igaz, a hivatal szóvivője.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve