A közlekedési vállalat még nem fejezte be a keletkezett károk felmérését, valamint a rendőrség is folytatja a robbantás körülményeinek vizsgálatát - mondta a polgármester.
Rodolphe Van Weyenbergh, a brüsszeli szállásadók szövetségének szóvivője bejelentette, hogy a brüsszeli hotelek további ingyenes elhelyezést kívánnak biztosítani a terrortámadások miatt rászorulóknak. Kiemelte, hogy eddig nagyjából száz érintettnek, illetve hozzátartozónak biztosítanak szállást, de a közelgő húsvéti foglalások miatt bizonytalan a további szállásigények kielégítése.
A közösségi oldalakon közzétett információk szerint a Brüsszelben elkövetett terrortámadások áldozataira emlékezve. Nem akarunk félelemben élni jelmondattal gyászmenetet tartanak szombaton 14 órakor a belga fővárosban. A spontán szerveződő menet az város egyik szimbólumának számító, az 1958-as brüsszeli világkiállításra készített Atomium kilátó melletti parkból indul.
A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson elkövetett robbantásoknak Maggie De Block belga egészségügyi miniszter szerda reggeli tájékoztatása szerint 31 halottja és 260 sebesültje van, utóbbiak között - külügyi közlés szerint - két magyar.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve