A lap szerdai számában megjelent interjúban Andor László úgy fogalmazott: látni lehet azt, hogy van egyfajta törekvés a kormányzat részéről, hogy igazodjon a Bizottság elvárásaihoz, vagy azok legalább egy részéhez. Két fontos észrevétel volt a bizottsági álláspontban: a célzottság, illetve az arányosság kérdése, vagyis meg kell állapítani azt, hogy mi a konkrét munkaerőpiaci probléma, amelyre válaszul a szabad munkavállalás korlátozásával akar élni a kormány, illetve hogy a korlátozás arányban legyen a probléma nagyságával - mondta az uniós biztos.
A szabályozással szemben emelt kifogások miatt az Európai Bizottság előzetes vizsgálatot indított, amely akár a kötelezettségszegési eljárás elindításához is elvezethet. Az EU tavaly ősszel kezdte el a konzultációt a magyar kormánnyal az úgynevezett pilot-eljárás keretében azzal kapcsolatban, hogy a hallgatói szerződések szabályozása összhangban áll-e az uniós jogszabályokkal. A szaktárca már februárban elküldte a válaszlevelét, azonban azóta sok fejlemény történt az ügyben - mondta Andor. Az a levél ugyanis már nem tükrözi a jelenlegi helyzetet. A legutóbbi fejleményekből nincs is minden lefordítva angolra, vagy más bizottsági munkanyelvre, ami alapján a Bizottság szakértői meg tudják vizsgálni a kialakítandó szabályozást. Ez pedig késlelteti azt, hogy végleges álláspont szülessen a Bizottság részéről - tette hozzá a biztos.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve