"Fenn kell tartani a közös mezőgazdasági politika piacorientáltságát" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Hogan. A nyomott tejpiaci árszint miatt szeptember 7-én rendkívüli tanácskozást tartanak az EU-országok mezőgazdasági miniszterei. Ezen - az eddig kiszivárgott tervek szerint - "sürgősségi intézkedések" elrendelését tervezik annak érdekében, hogy legalább a ténylegesen felmerült költségeik ellenértékéhez hozzájussanak a termelők.
Az EU-biztos azonban most még nem fejtette ki, hogy konkrétan milyen intézkedésekre gondolnak. Arra hivatkozott, hogy egyelőre nem tudott konzultálni az összes tagország szakminiszterével. Azt viszont hangsúlyozta, hogy elsősorban a viszonylag újnak számító tagországok - azon belül is legfőképpen a balti államok - gazdái szorulnak kompenzációra. A litvánokat különösen érzékenyen érinti az uniós agrártermékekre elrendelt orosz importtilalom, ami válaszintézkedés volt az Oroszországgal szemben az ukrajnai orosz beavatkozás miatt elrendelt uniós embargóra.
Szakértők szerint az egyik lehetséges intézkedés az lenne, hogy december elejéről október közepére előre hoznák a tejtermelő gazdáknak nyújtott pénzügyi támogatás folyósítását.
A korábbi tejkvótarendszer értelmében országonként maximálták a piacra juttatható tej mennyiségét, és aki ezt túllépte, büntetést fizetett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve