Kiderült, mit gondol valójában a Brexitről Theresa May miniszterelnök. Ezzel a címmel tálalta a Guardian azt a cikkét, amelyben részleteket közöl egy a birtokába került hangfelvételből, amelyen May a népszavazás előtt a Goldman Sachs zárt körű fórumán beszél. A mai kormányfő akkor a David Cameron vezette konzervatív kormány belügyminisztere volt.
Aggasztó
May számos ok miatt aggasztónak tartotta azt a lehetőséget, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Egyórás bevezetőjében - amelyet a City bankárainak hozzászólásai követtek - egyebek mellett megjegyezte: biztos benne, hogy nagyon sokan azért fektették be a tőkéjüket a szigetországban, mert az része az 500 millió közös európai piacnak.
Úgy vélte, hogy az - akkor még esetleges - kilépés után sok vállalat feltenné magának a kérdést: nem kellene inkább az európai szárazföldön kiépítenie központját Nagy-Britannia helyett? Ennek tükrében egyértelműen előnyös a briteknek az uniós tagság - foglalta össze mondandóját.
Aggasztóbb
Ez az álláspont éles ellentétben áll azzal, amit a toryk őszi konferenciáján kifejtett. Eszerint előnyben részesítené a migráció visszaszorítását az egységes európai piaci jelenlét megtartásával szemben.
A brit cégeknek maximális szabadsággal kell részt venniük az európai üzleti életben, ám nem azon az áron, hogy az ország újra feladja a bevándorlás korlátozását - fejtegette. Más szóval, most már a migrációt láthat aggasztóbbnak.
Biztonság
May a gazdasági előnyök mellett az EU kínálta biztonsági garanciákat is nagyra értékelte. Mint belügyminiszter nagyra értékelte az európai elfogadóparancs intézményét, illetve az uniós tagországok rendőrségei és titkosszolgálatai közötti információcserét. Akkori beszéde szerint ez egyértelműen erősíti az Egyesült Királyság biztonságát.
Két vas a tűzben?
A kiszivárogtatott beszéd azért kínos a miniszterelnöknek, mert felfedi a Brexittel kapcsolatos taktikáját. Az ez ügyben megosztott Cameron-kormányban ugyan a Remain-pártiak között tartották számon, ám sokan kifogásolták, hogy nem vett részt a napi politikai agitációban az EU-ban maradás mellett. Volt, aki azzal vádolta, hogy a Leave rejtőzködő híve.
Tartott ugyan áprilisban egy nyilvános beszédet a maradás mellett, ám a Goldman Sachs háttérbeszélgetésén jóval határozottabban fogalmazott, mint abban. Más szóval lehet, hogy taktikázott: visszafogott fellépésével "szárazon tartotta a puskaporát" arra az esetre, ha a referendum a Brexit-pártiak győzelmét hozza.
A májusi May jobb
Az ellenzéki Liberális Demokraták és munkáspártiak üdvözölték a miniszterelnök lelepleződősét. Phil Wilson munkáspárti képviselő, az Open Britain csoport vezetője örömmel nyugtázta, hogy May a háttérben egyetért azzal, hogy a közös piac elhagyása rossz döntés lenne. Az Open Britain amellett lobbizik, hogy Nagy-Britannia olyan válási szerződést kössön az EU-val, amely lehetővé teszi, hogy része maradjon ennek a piacnak. Ennek ára azonban a kelet-közép-európai bevándorlás tolerálása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve