Brazília a fejlett országok segítsége nélkül nem tud véget vetni az erdőirtásnak Amazóniában - jelentette ki Ricardo Salles környezetvédelmi miniszter az ENSZ madridi klímakonferenciáján. Az AP hírügynökségnek szintén arról beszélt, hogy bár Brazília mindent megtesz azért, hogy csökkenjen az illegális erdőirtás mértéke, segítségre van szüksége - olvasható a portálon.
Salles egyúttal igyekezett megnyugtatni a Bolsonaro környezetpolitikája miatt aggódókat, emlékeztetve: Brazília a párizsi klímaegyezmény keretében arra kötelezte magát, hogy 2030-ra nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét, és nagy kiterjedésű erdősítési tevékenységet folytat.
Kapcsolódó
Bolsonaro azonban számos olyan rendeletet hozott, amelyek egyik legnagyobb támogatójának, a mezőgazdasági lobbinak kedveznek.
Az Amazonas-medence brazíliai részén az elmúlt egy évben 29,5 százalékkal nagyobb területen irtották ki az esőerdőt, mint az azelőtti évben. Ez volt a legkiterjedtebb erdőirtás az országban 2008 óta a brazil űrkutatási hivatal (INPE) adatai szerint. 2018 augusztusa és 2019 júliusa között 9762 négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el a térségben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve