Kínában öthavi csúcsra nőtt a szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) elsősorban az új megrendelések növekedésére, ami azt jelezheti, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának sikerül elkerülnie a növekedés gyors lassulását.
A HSBC bank által ismertetett adat szerint a szolgáltatóipari BMI 52,8 pontra emelkedett augusztusban a júliusi 51,3 pontról.
A mutató 50 pont feletti értékei az ágazat bővülését, míg az annál alacsonyabbak a visszaesését jelzik.
A HSBC-felmérésben - a hivatalos mutatótól eltérően - magántulajdonban lévő kisvállalatok is szerepelnek.
A kínai logisztikai és beszerzőszövetség (CFLP) számításai alapján a kínai statisztikai hivatal által közölt hivatalos adat szerint ugyanakkor lassult az ázsiai ország szolgáltatóipari teljesítményének a növekedési üteme augusztusban, 53,9 pontra a júliusi 54,1 pontról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve