A német gépipari szövetség (VDMA) csütörtökön közölte, hogy a rendelésállomány 19 százalékkal elmaradt a tavaly júliusitól. A belföldi megrendelések 34 százalékkal zuhantak, az euróövezetből pedig 27 százalékkal kevesebb megrendelés érkezett.
A VDMA szerint sok felvevőpiacon bizonytalan a helyzet, de a rendelésállomány ilyen mértékű esésében a bázishatásnak is szerepe van, mert tavaly júliusban néhány óriási megrendelésnek köszönhetően kiugróan magas volt az állomány.
Az első fél évben a legnagyobb német iparág rendelésállománya 3 százalékkal emelkedett, a május-júliusi periódusban azonban már 7 százalékos csökkenést regisztráltak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve