A republikánusok elnökjelöltségre pályázó Trump a kampánya korábbi szakaszában már hangoztatta, hogy piszkosul gazdag és nincs szüksége külső anyagi támogatásra a kampányköltségek fedezésére, illetve már korábban is jelezte 10 milliárd dollárt meghaladja a vagyona (ami közel egytizede az éves magyar GDP-nek) - írja a Portfolio. Érdekesség, hogy ez több mint duplája annak, mint amelyet a Forbes magazin becsült a vagyonaként.
A pontos képet várhatóan heteken belül megtudjuk, hiszen az ingatlanmágnás által a szövetségi választási bizottságnak hivatalosan leadott anyagot 30 napon belül nyilvánosságra hozzák. Trump a dokumentumok leadásakor büszkén hirdette, hogy ezzel ő a leggazdagabb ember, akinek ilyen anyagot el kellett juttatnia a bizottság felé.
A tavaly júliusi vagyonösszefoglaló szerint Trumpnak több mint ötszáz cégben és szervezetben volt részesedése, illetve 168 különféle eszközből, illetve forrásból szerez jövedelmet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve