Az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, Mario Draghi lényegében visszautasította azokat a német bírálatokat, amelyek szerint a bank tervezett kötvényvásárlásai túlmennek az ECB jogosultságain - miután közvetlen támogatást nyújtanak az eurózna egyes államainak - és az infláció megugrásának veszélyével fenyegetnek. A bankelnök figyelmeztette kritikusait, hogy Európa legnagyobb gazdaságának a horgony szerepét kell betöltenie a viharba került monetáris unió stabilizálásában.
A Bloomberg összefoglalója szerint ez volt a mondanivalója Draghi cikkének, amely a Die Zeit hetilapban jelent meg, miközben vele párhuzamosan tovább folytatódtak a német támadások a tervezett beavatkozások ellen. A bankelnök alapállása szerint az ECB soha nem lépheti át a mandátuma által kijelölt határokat, ám időnkét e felhatalmazás érvényesítése olyan lépéseket igényel, amelyek túlmennek a monetáris politikai megszokott eszközein.
Együtt sírjunk!
Ilyen helyzet lehet, amikor a piacok széttöredezetten működnek vagy irracionális félelmek mozgatják a folyamatokat, s ezért a monetáris politika nem képes egyenlően befolyásolni az eurózóna polgárainak életét. Ilyenkor érvényesül az a szabály, hogy az európai jegybank ugyan nem politikai szervezet, de az Európai Unió egyik alapintézménye, amelynek ebből a státusából is adódnak felelősségei - az euróbankjegyek, amelyeket az ECB bocsát ki az európai identitás szimbólumai.
Draghi tervének az lehet a lényege, hogy a kormányoknak időt kell adni a fiskális reformok végrehajtására, az ECB-nek az ezzel kapcsolatos feltételek teljesítéséhez kapcsolódva kell beavatkoznia. A tagállamoknak előbb meg kell állapodniuk az európai stabilitási alapokkal a teendőkről, a bank ezt követően vásárolhatja kötvényeiket a másodlagos állampapírpiacon, hogy mérsékelje hitelhez jutási költségeiket.
Ugyan már, tessék gondolkodni!
Az elképzelést két újabb támadás is érte tegnap német oldalról. Angela Merkel pártja, a CDU és a kisebbik koalíciós partner, a szabaddemokraták (FDP) képviselői a Handelsbaltt gazdasági lapban azt fejtegették, hogy az ECB a pénzügyi stabilitást veszélyeztető tényezővé válik, ha felújítja kötvényvásárlásait, ami egyébként illegális.
Jürgen Stark, a bank egykori vezető közgazdásza arról beszélt egy lapinterjúban, hogy ha az európai jegybank irányt vált eddig tevékenységéhez képest, akkor átpolitizálódik, és ezért képtelen lesz az árstabilitás biztosítására. Draghi viszont cikkében emlékeztette a németeket, hogy sikerük egyik záloga a mély európai gazdasági integráció, alapvető érdekük, hogy ezt valahogy megvédjék. A németek egyértelmű figyelmeztetésével egyes elemzők szerint lényegében Európa-ellenesnek bélyegezte a kötvényvásárlást mereven elutasító álláspontok megfogalmazóit.
Rossz bank Spanyolországban
Eközben a spanyol kormány és az európai döntés-előkészítő szervezetek közel kerültek a megállapodáshoz egy úgynevezett rossz bank létrehozásáról, amelybe kivinnék a kereskedelmi bankok behajthatatlan jelzáloghiteleit - jelentette ki Luis de Guindos spanyol gazdasági miniszter. A miniszter elmondása szerint nem tárgyalnak olyan újabb megszorító intézkedésekről, amelyek az ECB kötvényvásárlásának feltételei lennének.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve