A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentésében szereplő 312 új fertőzött 67 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A járvány leginkább Bukarestben, a fővárost övező Ilfov megyében, illetve Kolozs, Iasi és Suceava megyében terjed.
Romániában másfél hónapos stagnálás után július közepén kezdett ismét gyorsulni a fertőzés üteme, azóta az esetszámok ötszörösükre emelkedtek. A járvány gyorsulása immár a kórházakban is megmutatkozik: egy hónap alatt megháromszorozódott - 664-re növekedett - a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek, illetve 30-ról 86-ra emelkedett az intenzív terápián ápolt súlyos betegek száma.
Kapcsolódó
A keddi jelentésben négy újabb halálos áldozat szerepel. A járvány újabb hulláma múlt héten kezdete éreztetni hatását az elhalálozások terén, amikor az előző hetekhez képest háromszorosára ugrott az áldozatok száma.
A 19,3 milliós Romániában eddig 1 millió 85 ezer embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, közülük 34 ezer meghalt. Az országban 5 millió 78 ezer ember olttatta be magát, ez a jogosult - 12 év feletti - lakosság mintegy 30 százalékát teszi ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve