Predrag Kon epidemiológus, a szerbiai köztársasági válságstáb tagja kijelentette, hogy a szerb fővárosban csaknem a polgárok 40 százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltás legalább egy dózisát, így pedig már „majdnem” kialakult a nyájimmunitás – írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.
„Ha folytatódik a fertőzöttek számának csökkenése, és továbbra is ilyen ütemben folyik az oltás, akkor Belgrádot illetően igencsak optimista vagyok, hasonló a helyzet Újvidéken is. A világgal ellentétben, nekünk igazán jó esélyeink vannak. A cél az, hogy minden városban csökkentsük az új fertőzöttek számát, és hogy az emberekben tudatosítsuk, hogy az oltás az egyetlen kiút. A vakcina és a vírus közül választhatnak” – fejtegette.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve