A belga egészségügyi hatóságok pénteken vezették be az intézkedéseket, miután az ország a vírus harmadik esetét jelentette. Hétfőig az országban négy helyi esetet regisztráltak; a megerősített globális fertőzések száma jelenleg mintegy 100 körül van – írja az CNBC.
A belgiumi kötelező intézkedések csak a megerősítetten megbetegedett emberekre vonatkoznak. A közeli hozzátartozóknak nem kell elzárkózniuk, de arra ösztönzik őket, hogy maradjanak éberek, különösen, ha veszélyeztetett emberekkel érintkeznek.
"A fertőzött személyeknek a sérülések gyógyulásáig kontakt-izolációba kell vonulniuk (erre vonatkozóan konkrét utasításokat kapnak a kezelőorvostól)" - áll a kormányközlemény holland nyelvről lefordított változatában.
Az Egyesült Királyság eközben azt közölte, hogy azoknak, akiknél magas a betegség elkapásának kockázata, 21 napig önizolálódniuk kell. Ide tartoznak a háztartási kontaktok vagy az egészségügyi dolgozók, akik kapcsolatba kerülhettek egy fertőzött beteggel.
Pár nappal ezelőtt a belga kormány még azt jelentette be, hogy a kórházak, az orvosi rendelők és a gyógyszertárak kivételével mindenhol érvényét veszti a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett kötelező maszkviselés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve