Több mint 1,5 hónappal a vallóniai áradások után még mindig 10 kilométer (!) hosszú hulladéksor áll egy használaton kívüli autópályán Liège tartományban. A 2014 óta üres útra teherautószámra hordták azt a hulladékot, amely az árvíz után maradt - olvasható a portálon.
Becslések szerint 90 ezer tonna szemétről van szó, amely a közelben lakók szerint elkezdett bűzleni.
Sok jóra azonban nem számíthatnak a környékbeliek, ugyanis a takarítás jövő júniusig is eltarthat. A tervek szerint a szemetet flandriai és vallóniai feldolgozóközpontokba viszik. Céline Tellier vallon környezetvédelmi miniszter számításai szerint a hulladék 50-60 százaléka újrahasznosítható.
A közeli Juprelle település polgármestere attól tart, hogy jövő nyárra a bűz elviselhetetlen lesz.

A nyári áradások voltak az ország történelmének legsúlyosabb árvizei, amelyek 37 halálos áldozatot követeltek az óriási anyagi kár mellett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve