A lengyel államfő aláírta a fegyveres erők finanszírozásáról és technikai modernizálásáról szóló törvény módosítását, amelyet a parlament szeptemberben fogadott el, s amelynek értelmében a jövő évtől többet költenek a fegyveres erőkre - tudósított a gazeta.pl.
Jövőre a lengyel GDP két százalékát fordítják a hadseregre, 2020-ban ez a mutató eléri a 2,1 százalékot, 2030-ra pedig a 2,5 százalék lesz. Andrzej Duda államfő szerint erős hadsereget akar az ország vezetése, amely képes megvédeni Lengyelországot a veszélyektől (amelyek nyilván kelet felől fenyegetik).
A NATO 2014-es csúcsán (még Bronislaw Komorowski elnöksége alatt), majd varsói tanácskozásán a tagállamok megerősítették azt a kötelezettségvállalásukat, hogy többet költenek a fegyveres erőkre. Vállalták, hogy a 2020-as évek elejére GDP-jük két százalékára viszik fel védelmi büdzséjüket, amit a lengyelek túl akarnak teljesíteni.
A törvénymódosítás megerősíti a lengyel haderő létszámának növelését is. Eszerint 200 ezer fő lesz a katonák száma..Ezt a haderőt kiegészíti a Területi Védelmi Hadsereg 50 ezer tagja.
(A nyitókép forrása: Shutterstock.com)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve