A tájékoztatás szerint a gyanúsított szoros kapcsolatot tartott fenn a támadásokért felelős terroristasejt több tagjával, főként a csoport radikalizálásával vádolt Abdelbak esz-Szatti imámmal.
A spanyol csendőrség azt feltételezi, hogy a most őrizetbe vett férfi segítette a terroristákat a mintegy 100 kilogrammnyi TATP robbanószer előállításához szükséges anyagok beszerzésében - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az ő személyi iratait felhasználva vásárolhattak például nagy mennyiségű hidrogén-peroxidot, illetve úgy vélik, járművet biztosított számukra a vegyianyagok elszállításához - áll a közleményben. (A turisták kedvence maradt Barcelona.)
Az augusztus 17-én és 18-án elkövetett merényletekben 16 ember vesztette életét és több mint 150-en megsérültek.
A támadásokért egy 12 fős terrorista sejtet tartanak felelősnek a hatóságok, amelynek egy kivételével minden tagja marokkói állampolgár volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve