Lengyelországban a bevásárlóközpontokban van ugyan vevő, de 2019-hez képest a számuk 20 százalékkal csökkent – írta a Rzeczpospolita.
Lassan térnek vissza a helyhez kötött vásárláshoz annak ellenére, hogy a központok május óta próbálják ledolgozni a pandémia alatt elszenvedett veszteségeket. Lengyelországban heteken át ezek a helyek is zárva voltak. (A ShopperTrak Index szerint július 14-én értékben már csak 0,3 százalékkal volt kisebb a forgalom, mint egy éve.)
Az, hogy ennek dacára 20 százalékkal kevesebb a vásárló, az nagy kihívást jelent a központok bérlőinek. Különösen a vendéglátó helyek küszködnek komoly gondokkal. És nemcsak arról van szó, hogy a vevők az internetes vásárláshoz fordultak, hanem arról is, hogy akik mégis a kereskedelmi központokat választják, nem néznek körül, határozott céllal mennek vásárolni.
További változás, hogy csökkennek a bérelt területek, miután a bérlők az egy négyzetméterre eső költségeket is számolgatják. A ruházati márkák előnyben részesítik a franchise-rendszert a saját bolt helyett. A kiskereskedők mindezt látva azt tervezik, hogy párhuzamosan fejlesztik online és offline elérhetőségüket. A központok szerint legalább fél év szükséges a zárlat után, hogy egyértelmű tendenciákat láthassunk.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve