Ha a kormány nem segít a vendéglátóiparon a koronavírus-járvány negyedik hulláma idején meghozott megszorítások ellensúlyozására, nagyon sokan lehúzhatják a rolót és több tízezer, akár százezernyi ember is utcára kerülhet az országban - mondta a Maszol megkeresésére Kovács Ferenc, két ismert kolozsvári kávézó és étterem üzemeltetője.
Immár csakis azokat engedhetik be az éttermekbe, kávézókba, akik rendelkeznek oltási igazolással. Ezzel, illetve azzal, hogy csak a kapacitásuk maximum ötven százalékával működhetnek, tulajdonképpen „már nem éri meg nyitva tartani”. Kolozsvárott, ahol az átoltottsági arány meghaladja az ötven százalékot, legkésőbb 22 órakor be kell zárniuk az éttermeknek, kávézóknak, míg az ország más részein egészen éjfélig megengedett a nyitva tartás, holott ezt az engedékenységet a fertőzöttségi ráta és az alacsony átoltottsági arány nem indokolná.
Kapcsolódó
„Volt egy egészen jó nyár, amikor a forgalmat tekintve elfogadhatónak mondható az idény, azonban az újabb megszorításokkal már kérdéses, hogyan sikerül kitelelni.” Az ősz, illetve a hideg idő beálltával eleve 20–25 százalékkal csökken a forgalom, hiszen a teraszokon ilyenkor már egyre kevesebben foglalnak helyet, a beltérben pedig maximum félházzal működhetnek a helyek, és csakis az oltottakat engedhetik be.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve