Olekszandr Visnyak elmondta, hogy a közvélemény-kutatást munkatársai március második felében végezték. Területenként eltérőek az eredmények: míg Nyugat-Ukrajnában a lakosság kevesebb mint egy százaléka, az ország középső részén alig két százaléka támogatná saját régiója függetlenné válását, addig keleten és délen - Donyeck megyét leszámítva - az arány mintegy 7 százalékos.
Kiemelkedő a Donyeck megyei eredmény, ahol a megkérdezettek 18 százaléka szeretné a megye elszakadását. Hozzátette, hogy a régió lakosságának 56 százaléka viszont határozottan ellenzi ezt. A szekértő szerint az eredmény azt mutatja, hogy a szeparatizmus nem elterjedt még az ország délkeleti részén sem, tehát Ukrajnán kívülről gerjesztik.
Ukrajna föderális állammá válásának támogatottsága a déli és keleti megyékben némileg magasabb a fenti aránynál, de sehol sem éri el a 30 százalékot. Visnyak megjegyezte viszont, hogy a lakosságból sokan nem értik, mit jelent a "föderalizáció" kifejezés.
Az ország lakosságának ugyanakkor csaknem a fele tartja valós veszélynek azt, hogy egy másik állam megtámadja Ukrajnát, vagy elfoglalja annak valamely részét - mutatott rá a szakértő. Ettől a megkérdezettek 47,8 százaléka tart. 42,8 százalék Ukrajna szétesését, 42,3 százalék az ország gazdasági hanyatlását, 23,1 százalék káoszt, az állami irányítás megszűnését, 20 százalék a bűnözés elburjánzását, 19,6 százalék nemzetiségi konfliktusokat, 16,9 százalék pedig a lakosság elszegényedését, a vagyonbeli különbségek további növekedését tartja valós veszélynek.
A felmérés március 16-30. között készült, az ország különböző régióiból - beleértve a Krím félszigetet is - 2010 nagykorú személyt kérdeztek meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve