A jegybank az alapkamatot 100 bázisponttal, 6,50 százalékról 7,50 százalékra módosította. A csütörtöki lépés célja, hogy visszatereljék az inflációt az 5 százalék körüli jegybanki célsávba 2022 első felében, és ennek érdekében akár további kamatemelésekre is sor kerülhet - áll a kamatdöntés után ismertetett közleményben.
Szakértők kisebb, 50 bázispontos kamatemelést vártak.
Márciusban 8,5 százalék volt már az éves infláció Ukrajnában a januári 6,1 százalék után, ezen belül különösen az élelmiszerárak emelkedtek.
Az ukrán jegybank tavaly júniusban vitte le az alapkamatot 6 százalékra az addigi 8 százalékról. A 6 százalék az ország függetlensége óta a legalacsonyabb kamatszint. 2019 áprilisa óta tavaly júniusig nyolcszor csökkentették az alapkamatot, az akkori 17,5 százalékról, ezen belül tavaly négy kamatcsökkentésre került sor.
Nem végleges adatok szerint tavaly 4,4 százalékkal csökkent az ukrán hazai össztermék (GDP). A tavalyi volt az első év 2015 óta, amikor csökkent az ukrán gazdaság teljesítménye, akkor a GDP 9,8 százalékkal esett.
Ukrajna gazdasága 2019-ben 3,2 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal, 2017-ben pedig 2,5 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve