"Fontos, hogy ez ne súlyosbítsa a menekültek helyzetét. Ki kellene számítani a lehetséges következményeket" - fogalmazott a szóvivő. Peszkov arra a sajtóértesülésre reagált, amely szerint Donald Trump amerikai elnök rendeletben utasítaná a külügyi és a védelmi tárcát arra, hogy három hónapon belül készítsen elő egy tervet, amelynek értelmében biztonsági övezeteket alakítanának ki a menekültek részére Szíriában és a környező államokban.
Maga Trump szerdán kijelentette: "abszolút biztos", hogy biztonsági övezeteket hozat létre Szíriában. Szavai szerint "Európa óriási hibát követett el, amikor megengedte", hogy migránsok milliói jussanak el Németországba és a kontinens más országaiba. Az elnök "katasztrófának" nevezte az Európában történteket, és hangsúlyozta: nem kívánja megengedni, hogy hasonló az Egyesült Államokban is megtörténjen.
Peszkov csütörtökön kijelentette, hogy a kérdésben az amerikaiak nem konzultáltak a moszkvai kormányzattal.
Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtökön az orosz fővárosban "meglehetősen jónak" nevezte a szíriai rendezésnek az asztanai tárgyalások utáni kilátásait. Marija Zaharova, az orosz diplomáciai tárca szóvivője megerősítette, hogy Lavrov péntekre Moszkvába hívta meg a szíriai belső és külföldön élő ellenzék képviselőit.
A Szíriában működő orosz katonai parancsnokság csütörtökön közölte, hogy szerdán hét helyszínen több mint 3500 civilt részesített humanitárius segélyben, 3500 adag meleg étel és 3,2 tonna kenyeret osztva szét közöttük. Ugyanezen a napon orosz tűzszerészek Aleppó keleti részén 63 lakóházat és hat mecsetet mentesítettek az aknáktól.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve