Kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank soron következő kamatdöntő ülését. Elemzők többsége ezúttal arra számít, hogy a jegybank nem változtat az alaprátán.
Az Államadósság Kezelő Központ keddi szokásos állampapír-aukcióján 40 milliárd forint értékben dob piacra 3 hónapos diszkontkincstárjegyet.
Délelőtt 10 órakor közlik a márciusi német ifo üzleti bizalmi indexet, illetve a ZEW gazdasági bizalmi indexet. Németország esetében márciusban a jelenlegi helyzet megítélésének mutatója a februári 52,3 pontról 54 pontra javulhatott, a gazdasági hangulat mutatója pedig az előző havi 1 pontról márciusban 5,9 pontra ugorhat. Az eurózónára vonatkozó ZEW index márciusi alakulását is megtudhatjuk. (Februárban a mutató a valutaövezet esetében 13,6 ponton állt.)
Az USA-ban lakásárindexet és feldolgozóipari adatok jönnek. Januárban a lakásárindex az előző havi 0,4 százalékról 0,5 százalékra emelkedik.
A közép-európai idő szerint délután háromnegyed háromkor a Markit az amerikai feldolgozóipari beszerzésimenedzserindex előzetes márciusi adatát is közli, amely a várakozások szerint 51,3 pontról 51,5 pontra emelkedik.
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve