Irak márciusi olajexportja napi 2,317 millió hordó volt, 2003 óta a legmagasabb a februári napi 2,014 millió hordót követően - számolt be az ország állami olajértékesítő szervezete (SOMO) vasárnap. (Az Egyesült Államokkal vívott háború 2003 március 20-án kezdődött.) A kormány azzal számol, hogy az ország napi olajtermelése mintegy 12 millió hordóra bővül 2017-re.
A külföldön értékesített nyersolajból származó bevétel 8,4 milliárd dollárt tett ki márciusban. Irak 790,5 millió hordó kőolajat exportált tavaly, mintegy 83 milliárd dollárért.
Egy évvel korábban, 2010-ben összesen 689,9 millió hordó nyersolajat adott el külföldön az arab ország, az ebből származó bevétel 52,2 milliárd dollár volt. Az olajexport adja az ország költségvetési bevételének a 90 százalékát, hazai össztermékének (GDP) pedig a kétharmadát. Irak tavalyi átlagos napi olajtermelése 2,95 millió hordó volt, ami az idén várhatóan 3,4 millió hordóra nő, ebből 2,6 millió hordó kerül kivitelre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve