Az áfa az Egyiptomban eddig alkalmazott, 10 százalékos, értékesítés után fizetendő adót (sales tax) váltja fel, amelynek közgazdászok szerint torzító hatása volt a gazdaságra. A várakozások szerint az áfa bevezetésével nő az adóalap, így az állam bevétele is. Egyiptomban nagy gondot okoz az adók beszedése a kiterjedt informális gazdaság és a nagymértékű adóelkerülés miatt.
Az kormány által eredetileg javasolt 14 százalékos áfakulcsot sok képviselő ellenezte attól tartva, hogy megugrik az infláció az országban, nehéz helyzetbe hozva a több tízmillió alacsony jövedelmű embert. A szegények védelme érdekében nem tartoznak majd az új törvény hatálya alá az alapvető termékek és szolgáltatások.
Közgazdászok üdvözölték a parlament döntését. Az áfa bevezetése vonzóbbá teszi az országot a külföldi befektetők számára, növeli a költségvetési bevételeket és mutatja a kormány reformok iránti elkötelezettségét - mondják elemzők.
Az áfatörvény része a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) augusztusban kötött elvi megállapodásnak, amelynek alapján 12 milliárd dollár kölcsön fejében 3 éves reformprogramot hajt végre Egyiptom. A megállapodást még jóvá kell hagynia az IMF vezetésének. Chris Jarvis, az IMF egyiptomi delegációjának vezetője szerint az első részlet utalását nem kötötték az áfatörvény elfogadásához.
Az áfa és az értékesítés után fizetett adó közötti különbség, hogy az áfát az értékesítési lánc minden tagjának meg kell fizetnie, míg az értékesítési adót általában csak a végső fogyasztó fizeti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve