Az EB szeptember végén vonta vizsgálat alá a lengyel különadót, és megtiltotta a beszedését, amíg az eljárás le nem zárul. A lengyel külügyminisztérium szóvivője, Joanna Wajda csütörtök reggel a sajtóval közölte: Varsó szerint az EB hibásan minősítette az adót az európai uniós szabályozás által tiltott burkolt állami támogatásnak. Wajda szerint Brüsszel abban is hibázott, hogy az adóbeszedést azonnali hatállyal tiltotta meg, és nem indokolta meg eléggé a döntését.
A lengyel pénzügyi tárca korábban azt is kifogásolta, hogy az EB döntése ellentmond a kis- és középvállalatokat támogató más uniós kezdeményezéseknek, és hátrányos helyzetbe hozza Lengyelországot, mivel hasonló adókat például Franciaországban és Spanyolországban is beszednek.
A progresszív kiskereskedelmi adót szeptembertől szedték volna be Lengyelországban. Az adókulcs havi 17 millió zloty (1,2 milliárd forint) alatti árbevételnél nulla lett volna, havi 17 és 170 millió zloty között 0,8 százalék, havi 170 millió zloty fölött pedig 1,4 százalék.
A lengyel kormány jelenleg a kereskedelmi adóról szóló új törvényen dolgozik. Mateusz Morawiecki miniszterelnök helyettes, pénzügyi és fejlesztési miniszter korábban bejelentette: az adó többféle változatát fontolgatják, a végleges formát az EB-vel folytatott párbeszéd eredményétől teszik függővé.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve