Készek leszünk arra, hogy év végéig bevezessük a vízummentességet, ez azonban a vízumkötelesség feloldásához vezető folyamat első szakaszában felvázolt feladatok teljesítésétől függ - mondta a diplomata az UNIAN ukrán hírügynökség szerint.
Tombinski úgy nyilatkozott, hogy a vízummentesség bevezetése nem kapcsolódik közvetlenül az EU és Ukrajna között létrejövő társulási szerződéshez. Emellett nem az Európai Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, elsősorban a tagállamok döntésétől függ. Az előzetes értékelések bíztatóak, a döntés azonban egyelőre még nem született meg - mondta a delegáció vezetője.
Ukrajna és az EU képviselői a társulási szerződés gazdasági részét június 27-én írják alá. A megegyezés politikai részét a felek már korábban megkötötték, és az EU egyoldalú vámkönnyítésben részesít ukrán termékeket, valamint 11 milliárd euró értékű támogatást ajánlott a kelet-európai országnak.
Tavaly novemberben a Viktor Janukovics vezette ukrán kormány váratlanul felfüggesztette az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi szerződés aláírását, és az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett döntött. Ez több százezres tömegtüntetésekhez, majd az ukrán kormány bukásához vezetett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve