Az esetleges kamatemelés ellen szól az Ifo-index alakulása
A német Ifo gazdaságkutatóintézet üzleti bizalmi indexe már ötödik hónapja csökken, most októberben elérte éves minimumát, 97,2 pontot - megerősítve ezzel, hogy a német gazdaság növekedése lassul. A Reuters által megkérdezett elemzők azt várták, hogy a legfontosabb német konjunktúramutatók közé sorolt index szeptemberi 98 pontos értéke októberben is változatlan marad. A német pénzügyminisztérium szerint ugyanakkor nincs veszélyben a növekedés, bár a GDP-bővülés üteme lassulhat.
Májusban az Ifo-index még kilenc éves maximumon volt, 102 ponttal, azóta azonban folyamatosan esik. A mostani csökkenés főleg a vállalatok jelenlegi helyzetét tükröző alindexnek tudható be, a következő hat hónappal kapcsolatos várakozások indexe továbbra is növekszik, októberben 103,3 pont volt a szeptemberben 103 után. Elemzők szerint az Ifo index alakulása azoknak ad érveket, akik szerint az Európai Központi Banknak (ECB) egyelőre nem kellene kamatot emelnie.
A német gazdasági fellendülés a magas olajárak ellenére folytatódik, s bár a növekedés dinamikája némileg csökkenhet, a bővülés nincs komoly veszélyben – vélekedik a német pénzügyminisztérium. A tárca szerint a harmadik negyedévi GDP-növekedés némileg csökkenhet a második negyedévi 1,1 százalékhoz képest, ám így is tartható az év egészére tervezett 3 százalékos bővülés.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.