A megállapodás az EU és Moldova közötti politikai társulás és gazdasági integráció alapjául szolgál, és a piacok kölcsönös megnyitását is magával hozza. A képviselők 535 szavazattal, 94 ellenszavazat és 44 tartózkodás mellett támogatták a szerződést.
A szerződést kísérő állásfoglalásban - amelyet 529 szavazattal, 96 ellenszavazat és 46 tartózkodás mellett fogadtak el - a képviselők kiemelték, hogy a társulási szerződés június 27-i aláírása, illetve annak ratifikációja "nem tekinthető önmagában az EU-Moldovai Köztársaság kapcsolatain belüli végső célnak".
"Az EU és Moldova közötti társulási szerződés a moldáv politikai és gazdasági reformfolyamat egyértelmű elismerését jelenti. A szerződés Moldova európai jövőjét jelenti, és tanúsítja, hogy az ország végső célja az uniós csatlakozás" - fogalmazott a témáért felelős lett liberális képviselő, Petras Au¹trevièius.
A képviselők kiemelték: a megállapodást teljes egészében át kell ültetni a gyakorlatba. A társulási szerződés a lakosság javát szolgálja, erről pedig átfogó tájékoztató kampányt kell folytatni.
A megállapodás "a Moldovai Köztársaság területének egészére kiterjed", így a Dnyeszter-melléki régióban mint az ország szerves részében is hatályos, hangsúlyozták a képviselők. Az uniónak nagyobb szerepet kell vállalnia a Dnyeszter-melléke kérdésének rendezésében Kisinyov és Tiraspol között.
A képviselők szerint Oroszország ukrán válságban játszott szerepe megváltoztatta a geopolitikai erőviszonyokat, és az unió és Moldova közötti kapcsolatra is hatást gyakorolt. Az EP felszólította Oroszországot, hogy teljes mértékben tartsa tiszteletben Moldova területi egységét és azt, hogy az ország az EU mellett döntött. Sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy Oroszország a moldáv termékeket sújtó kereskedelmi szankciók révén destabilizálja a régiót, és támogatják az orosz embargó ellensúlyozását célzó kezdeményezéseket.
A megállapodás életbe lépéséhez a tagállami parlamenteknek ratifikálni kell a szerződést. A megállapodás egyes részeit, többek között a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodást már 2014. szeptember elseje óta ideiglenesen alkalmazzák. Moldova 2014. július 2-án ratifikálta a szerződést. Az Európai Parlament Igor ©oltes szlovén zöld képviselő vezetésével megfigyelőként hét fős delegációt küld a november 30-i moldovai választásokra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve