A koronavírus-járvány közepette vita robbant ki Csehországban arról, hogy emeljék-e a minimálbért vagy sem - írta a Radio Praha. A szakszervezetek jelentős emelést akarnak, a munkaadók viszont ellenzik a kezdeményezést. Csehországban jelenleg 14,6 ezer korona (190 ezer forint) a minimálbér, amit a szakszervezetek konföderációja szerint 16 ezerre (208 ezerre) kellene felvinni.
Az érdekvédők azzal érvelnek, hogy ez növelné a fogyasztást, amire nagy szükség van a gazdaság fellendítéséhez. Egyébként pedig a cseh minimálbér Európában a legalacsonyabbak közé tartozik. A munkaadók szervezete szerint azonban a vállalatok jelenleg azzal vannak elfoglalva, hogy valahogy talpon maradjanak, aminek keresztbe tenne, ha magasabb béreket kellene fizetniük. A cégeket a csődbe taszíthatja bármilyen pluszkiadás.
Kapcsolódó
A minimálbér az elmúlt négy évben évente legalább ezer koronával emelkedett Csehországban. Idén év elején 1250 korona volt a növekedés, ami a legnagyobb plusz volt az elmúlt évtizedekben. A kormány legközelebb 2021 elején tervezni növelni a legkisebb kereseteket, azt még nem árulták el mennyivel, de tartani akarják az elmúlt évek trendjét.
A szakszervezetek 1400 koronát látnának jónak., ám a legnagyobb ellenzéki párt a Polgári Demokraták úgy vélik, hogy ez éppen azok álláshoz jutását nehezíteni meg, akiknek a legalacsonyabb keresetekből kell megélniük. A TOP 09 párt a munkaadókkal érve egyet attól tart, hogy sok vállalatnak gondot okozna a minimálbér emelése.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve