Messze van még az Európai Központi Bank (ECB) attól, hogy véget vessen a laza monetáris politikának - jelezte a Euromoney londoni konferenciáján Benoit Coeure, az ECB igazgatóságának tagja. A befolyásos jegybankár beszédében leszögezte: semmiféle jelét nem akarja adni annak, hogy az eurózóna monetáris politikája megváltozna a közeljövőben. A jelenlegi gazdasági feltételek mellett nem hagynánk jóvá egy fordulatot - figyelmeztetett Coeure, hozzátéve: a gazdasági növekedés idén várhatóan gyenge lesz, az infláció egyértelműen az ECB célja, azaz a 2 százaléktól kicsivel elmaradó szint alatt marad.
A jelenlegi helyzetben senkinek ne legyenek kétségei: az ECB messze van attól, hogy kiszálljon (az élénkítésből), monetáris politikánk támogató marad - fogalmazott a MarketWatch szerint a francia jegybankár. Azok a különféle nem standard intézkedések, amelyeket az ECB már bevezetett, hogy támogassa a monetáris politika transzmisszióját egyes piaci szegmensekben érvényben maradnak, amíg csak kell, és vannak más intézkedések is (standardok és nem standardok), amelyeket bevethetünk szükség esetén.
Coeure ezzel azt is jelezte, hogy az ECB még nem akarja követni a Federal Reserve példáját - emlékeztettek elemzők. (A Fed a világ meghatározó jegybanki szereplői közül elsőként jelezte a múlt héten, hogy változtatni tervez a rendkívül lazítások politikáján.)
Az ECB kormányzótanácsa legközelebb jövő héten tart kamatdöntő ülést; az előző alkalommal nem változtattak a rekordalacsony 0,5 százalékos alapkamaton, de közölték, hogy megvitatták a követendő opciókat arra az esetre, ha az eurózóna idén nem kerülne ki a recesszióból. A vitában kitértek a negatív betéti kamat lehetőségére is, vagyis az ECB megfizettetné a kereskedelmi bankokkal az overnight betét igénybe vételét. Technikailag készen állunk erre - idézte Coeure szavait a Reuters.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve