Marad a jelenlegi irány a brit monetáris politikában, ugyanis még mindig úgylátják az angol jegybanknál, hogy szükség van a laza környezetre. Az irányadó ráta tehát továbbra is 0,5 százalékon marad, amely mélyponton már a válság kitörése óta tartózkodik.
A Bank of England korábbi eszközvásárlási programjának keretében 375 milliárd fontnyi brit államkötvényt vásárolt fel és ennek a szintjéhez nem kíván hozzányúlni a mai döntése értelmében sem.
Mark Carney korábbi nyilatkozata szerint ezt a portfóliót még nagyon sokáig nem kívánják leépíteni, vélhetően az első kamatemelés is hamarabb következik be.
A font dollárral szembeni árfolyama nem reagált érdemben a 13 órás kamatdöntésre, ahogy brit FTSE részvényindex sem. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az elmúlt időszak kitartóan laza monetáris politikája ellenére a font sterling rendkívül felértékelődött.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve