Miután reggel együtt futottak a hóesésben, a hivatalos program szerint is találkozott Szijjártó Péter magyar és Boris Johnson brit külügyminiszter - írta a portál.
Fontos megvédeni a Nagy-Britanniában élő és dolgozó magyarok jogait, mert jelentősen hozzájárulnak országa teljesítményéhez. Ugyanakkor e jogok védelmének a kölcsönösségen kell alapulnia, vagyis az európai országokban élő britek tekintetében is fontos - fogalmazott Johnson.
Kapcsolódó
Szijjártó arról beszélt, hogy Nagy-Britannia az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak, és bár "óriási nagy baj" az EU szempontjából a britek kilépése, amit nagyon sajnálunk, de kizárólag nekik van joguk dönteni az országuk jövőjéről, Magyarország pedig mindig tiszteletben tartotta a britek döntését.
A brexitről folytatott tárgyalások végén fair megállapodásra van szükség az EU és Nagy-Britannia között, Magyarország álláspontja szerint pedig a lehető legmélyebb és legátfogóbb szabadkereskedelmi megállapodásra van szükség, meg kell maradnia a komoly belbiztonsági együttműködésnek a súlyos európai terrorfenyegetettség miatt, valamint a közös védelem- és biztonságpolitikában is szoros együttműködésnek kell maradnia.
A Nagy-Britanniában élő magyarok jogainak megvédését a magyar kormány prioritásnak tartja - mondta a magyar külügyminiszter.
Fotó forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve