A korábban elfogadott, a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjének építésére vonatkozó törvény szerint Ljubljana és Koper között 15 százalékkal, míg Ljubljana és Sentrupert között 5 százalékkal nő az autópályadíj. Az új díjszabás 2025-ig lesz érvényben, és nem vonatkozik a személygépkocsikra, sem a tehergépjárművekre más autópálya-szakaszokon - írta az MTI.
A jelenlegi forgalmi adatok szerint az említett két útszakaszon az állam 12 millió euró bevételre tenne szert évente, vagyis 400 millió euró bevételre összesen.
A törvény, amelyet még Miro Cerar volt miniszterelnök kormányzása idején fogadtak el, előírja, hogy a Koper-Divaca vasútvonal korszerűsítési költségeinek egy részét a koperi kikötő infrastruktúráját használók, a szlovén vasutak, valamint a tehergépjárművek fedezik majd.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 25 évre szóló kedvező hitelprogramja fedezi a költségek egyharmadát. A projekthez hozzájárul továbbá az európai Kohéziós Alap is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve