A szerb kormány elfogadta a Szerbia Útjai Közvállalat javaslatát, miszerint 12 százalékkal emelkedjenek az autópálya-használat díjai július elsejétől - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az új árjegyzéket még támogatniuk kell a parlamenti képviselőknek is.
Az intézkedéstől kétmilliárd dinár pluszbevételt remélnek, amelyet az utak javítására és karbantartására akarnak fordítani. A közútkezelő egyébként erre a célra húszmilliárd dinárt is el tudna költeni. A cég vezetősége szerint a szerbiai utak minősége egy egytől tízig terjedő skálán 6,5-7-et érdemelne.
Kapcsolódó
Az új árjegyzék értelmében Szabadkától Belgrádig 627 dinárt (1700 forint) kell majd fizetnünk azoknak, akik autópályán akarják megtenni ezt a távolságot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve