Az új, mintegy 30 kilométeres szakasz az észak-erdélyi és a dél-erdélyi autópályát összekötő Torda és Szászsebes (Sebes) közötti mintegy 70 kilométeres autópálya része. A munkálatok négy évvel ezelőtt kezdődtek, és egyelőre kevesebb, mint a fele épült meg.
Most a Torda-Szászsesbes autópálya 3-ik és 4-ik szakaszát adják át a forgalomnak, az első két szakasz egyelőre mintegy 50 százalékban készült el. Ennek ellenére a mintegy 30 kilométeres szakaszra a fel- és a lehajtás lehetőségét megoldották, így átadható a forgalomnak.
Kapcsolódó
Az észak-erdélyi autópályából egyelőre a Kolozsvár kikerülésére alkalmas, Gyalu (Gilau) és Torda közötti szakasz épült meg. Az európai uniós pénzekből finanszírozott, Nagyszeben és Nagylak között haladó dél-erdélyi autópálya már szinte teljes egészében elkészült, Lugos és Déva között hiányzik egy rész. (Az EU sok pénzt ad az erdélyi autópályára - ezt a cikket olvasta?)
A Torda és Szászsebes közötti autópályát a román hatóságok utólag engedélyeztették Brüsszellel, hogy azt is uniós pénzekből építsék meg, ugyanis összeköttetést teremt az Erdélyt majd átszelő két autópálya között. A 30 kilométer út a román autópálya-kezelő társaság közlése szerint összesen 890 millió lejbe (61,4 milliárd forint) került - írta az MTI.
A kép illusztráció, forrás: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve