A cseh statisztikai hivatal friss adatai szerint szeptemberben az ipari termelés reálértékben havi szinten 3,3 százalékkal, tavaly szeptemberhez viszonyítva 4 százalékkal csökkent.
Szeptemberben a járművek és pótkocsik gyártása 33,5 százalékkal zuhant éves összevetésben, a fa, fa- és parafatermékek gyártása a bútorok kivételével 21,6 százalékkal csökkent, a gumi- és műanyagáru gyártás 4,7 százalékkal esett.
Az ipari termelés a legnagyobb mértékben a gép- és berendezésgyártásban nőtt, 9,9 százalékkal, a feldolgozott fémtermékek gyártása 6,2 százalékkal, valamint az egyéb közlekedési eszközök gyártása 32,8 százalékkal bővült - írta az MTI.
A cseh (GDP) 2,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz mérve, az előző negyedévhez viszonyított növekedés pedig 1,4 százalékos volt.
Az előzetes adatokat október végén közölte a statisztikai hivatal, amely szerint folytatódott a gazdaság pandémia utáni erősödése a harmadik negyedévben is, leginkább a kereskedelmi és a szolgáltatói szektor javult, míg a feldolgozóiparban - a hiányzó alkatrészek miatt - mérsékelt visszaesés volt tapasztalható.
A cseh autóipari szövetség számításai szerint több mint 250 ezerrel kevesebb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban, ami a helyi autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve