A világ egyik legismertebb természetfilmese a lassan hét évtizedes karrierje során a korábban készített filmjeiben vonakodott elfogadni a klímaváltozást, mert teljesen biztos akart lenni a tényekben. Most azonban komoly figyelmeztetést küldött az emberiségnek - írta a hvg.hu, amely cikkében ismerteti David Attenborough életpályáját. Legfeljebb tíz évünk van, hogy radikálisan változtassunk az életünkön.
Évezredek óta ez a legnagyobb fenyegetés, amivel szembenézünk - mondta dokumentumfilmjében Attenborough, aki sorolta is a tényeket: a valaha mért legmelegebb évek közül húsz az elmúlt 22 évben volt, a grönlandi jégtakaró ötször olyan gyorsan olvad, mint 25 évvel ezelőtt - ismertette a 444.hu.
A természetfilmes szerint azonban még nincs minden veszve, azonnali cselekvéssel lehetséges változtatni, a vállalatoknak és az egyéneknek is. Attenborough szerint a közelmúltban a klímaváltozás miatt tüntető fiatalok felháborodása jogos, mert az előző generációk szörnyű dolgokat tettek a bolygóval. "A fiatalok megértették a tudományos eredményeket, a mi generációnk viszont nem mutatott jó példát."
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve