A kínai hadsereg áttelepített néhány Dongfeng-41 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát Hejlungcsiang tartományba - vette át az AP hírét a Moscow Times. A fegyverek így az ország legészakibb részébe kerültek, amely határos Oroszországgal.
A hír először úgy szivárgott ki, hogy az interneten fotók jelentek meg az órási teherautókra szerelt, mozgó kilövőállásaikon utazó rakétákról, amit éppen útban vannak új állomáshelyük felé. Ezt követően a hivatalos pekingi álláspontot képviselő Global Times című lap megerősítette az áttelepítést.
Veszélyes fegyver
Az elemzőktől származó információk szerint a fotók valóban Hejlungcsiang tartományban készültek fogalmazott a lap, amely ezt követően magyarázatot is adott az intézkedésre. Eszerint a nukleáris robbanófejek szállítására képes rakétákat a Kínával szemben közismerten kritikus Donald Trump amerikai elnöki beiktatására válaszul telepítették át.
Az USA nem mutat tiszteletet a Kínai Népköztársaság fegyveres erőivel szemben - folytatódott az indoklás. A Dongfeng-41-es hatótávolsága 12-15 ezer kilométer, amivel a világ legnagyobb távolság megtételére képes atomfegyvere. Kína 2016 áprilisában sikeres tesztet folytatott a DF-41-essel a Dél-kínai-tenger térségében.
Az oroszokat nem érdekli
Az északi átköltözéssel a Föld gömb alakját figyelembe véve a rakéták minden bizonnyal közelebb kerültek az USA-hoz. A Kreml közönyösen reagált arra, hogy egy Oroszországgal szomszédos tartományban kötöttek ki. Nem látunk Oroszországgal szembeni fenyegetést a kínai katonai mozgásokban - fogalmazott Dmitrij Peszkov kormányszóvivő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve