A jármű 800 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceánban, az argentínai Valdés-félszigettel egy vonalban, a parttól 400 kilométerre. A tengeralattjárót az argentin állam megbízásából a kutatásban szeptember óta részt vevő Ocean Infinity amerikai hajó szakemberei találták meg - írta az Infostart.hu az MTI alapaján.
A San Juan visszatérőben volt Mar del Plata-i támaszpontjára, amikor elvesztették vele a kapcsolatot. A kutatásban kezdetben 18 ország vett részt, de tavaly év végén felhagytak vele, az argentin haditengerészet egyedül folytatta a munkát, majd végül kibérelték a célra az Ocean Infinityt.
Az amerikai cég az argentin állammal kötött megállapodása szerint 7,5 millió dollárt kap, ha megtalálja a tengeralattjárót. Már csak két nap volt hátra a határidőig, hogy az Ocean Infinity is felhagyjon a kutatással, amikor a hajó talált egy ismeretlen nagy tárgyat a tenger fenekén. Leengedték egy robot-tengeralattjárót, amelynek kameráin keresztül azonosítani tudták a San Juant.
A német gyártmányú dízel-elektromos tengeralattjárót a nyolcvanas évek közepén állították szolgálatba, majd 2008 és 2014 között felújították. A felújítás során áttervezték: félbevágták, és kicserélték a motorjait és az akkumulátorait. Szakértők szerint az áttervezés mindig kockázatos, ha különböző gyártók berendezéseit akarják beépíteni, és a kettévágást nagyon pontosan kell végezni, mert a legapróbb hiba rontani tudja a jármű biztonságosságát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve