Továbbra is kitartunk amellett, hogy az efféle bizonyítékokat megalapozatlannak tartjuk, egyáltalán nem tartjuk őket kimerítőnek, nem tartjuk őket igazságosnak és nem tudunk velük egyetérteni. Oroszország nem avatkozott be más országok belügyeibe, nincs olyan szokása, hogy beavatkozzon, és most sem tesz ilyet - hangsúlyozta Peszkov az MTI tudósítása szerint.
A szóvivő érvelése szerint Moszkva nem látott érdemi bizonyítékot arra, hogy "bárki is" beavatkozott volna az amerikai belügyekbe. Emellett, mint mondta, orosz állampolgárok ellen történt vádemelés, de Washington az orosz állam, a Kreml és az orosz kormány bűnrészességéről beszél.
Kapcsolódó
Nincs semmilyen utalás arra, hogy az orosz államnak köze lehetett ehhez, és nem is lehetett ilyen - mondta.
Washingtonban pénteken 13 orosz magán- és három jogi személy ellen vádat emeltek azon a címen, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány idején megkíséreltek beavatkozni a politikai folyamatokba. A vádindítványt Mueller különleges ügyész apparátusa állította össze. Az Egyesült Államok elleni összeesküvés vádlottjai közül 12-en a TASZSZ hírügynökség szerint a szentpétervári Internetkutatási Ügynökség munkatársai.
Képünk forrása: Pixabay
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve