A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden közölt előzetes adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban. Elemzők erősebb ütemre, 0,5 százalékos emelkedésre számítottak az előző havi 0,4 százalék után.
Júliushoz viszonyítva 0,1 százalékos volt a növekedés. Elemzők is 0,1 százalékos havi szintű drágulást vártak az előző havi 0,3 százalékos emelkedés után. Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) augusztusban 0,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben viszont 0,1 százalékkal csökkent, miközben elemzők 0,5, illetve 0,1 százalékos növekedést vártak. Júliusban az uniós harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben és havi szinten is 0,4-0,4 százalékkal emelkedett.
Augusztusban is az energiaárak csökkenése fogta vissza az inflációt. Az egy évvel korábbihoz képest a háztartásokban felhasznált energia és az üzemanyagok ára 5,9 százalékkal esett, lassabb ütemben a júliusi 7,0, a júniusi 6,4, a májusi 7,9, az áprilisi 8,5 és a márciusi 8,9 százalékos csökkenésnél.
Az élelmiszerárak éves összehasonlításban 0,9 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,3 százalékkal drágultak, míg a lakbérek 1,2 százalékkal emelkedtek augusztusban.
Az adatok azt mutatják, hogy az euróövezet legnagyobb gazdaságában továbbra is gyenge az árnyomás, dacára az Európai Központi Bank (EKB) rendkívül laza monetáris politikájának. Az EKB arra számít, hogy az euróövezetben lassan emelkedni fog az infláció a következő hónapokban, de még évekig nem éri el a 2 százalékos éves célszámot.
Michael Holstein, a DZ bank közgazdásza szerint a meglepően gyenge német inflációból az következik, hogy az eddig vártnál kedvezőtlenebb lesz az euróövezeti adatsor, amelyet szerdán tesznek közzé. Ennek pedig az a következménye, hogy fokozódik az EKB-ra nehezedő nyomás a gazdaság élénkítését célzó további monetáris intézkedések megtételére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve