Az IÁ ellenőrzése alatt álló olajkitermelés infrastruktúrájának mintegy 90 százaléka meg lett semmisítve Irakban és Szíriában. A szélsőségesek elveszítették korábban elfoglalt területeik 40 százalékát. Mindez az iraki szárazföldi erőket támogató intenzív légi csapásoknak köszönhető - ismertette Warren.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa december 17-én egyhangú határozatot hozott arról, hogy megfosztja az Iszlám Államot, az al-Kaidát és más, hozzájuk kötődő csoportokat is a különböző illegális tevékenységekből származó pénzügyi forrásaiktól. Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter, aki a BT ülésén elnökölt, elmondta: az Iszlám Állam mintegy 500 millió dollárra tett szert az olaj feketepiaci eladásaiból, és további dollármilliókhoz jutott zsarolásokból, emberrablásokból.
Warren elmondta: az iraki vezetés kérésének megfelelően további amerikai különleges egységek érkeztek Irakba. A mintegy százfős amerikai kontingens titkos küldetéseket fog végrehajtani az ország vezetésével történt konzultációt követően. Az akciók a dzsihadisták Irak és Szíria közötti ellátási útvonalai ellen irányulnak majd.
Jelenleg mintegy 3500 amerikai katona szolgál Irakban. Ezek a csapatok javarészben az ország hadseregének és biztonsági erőinek nyújtanak kiképzést, azonban vannak köztük különleges egységek is, amelyek az amerikai sajtó források szerint terroristák elleni harci bevetéseket is folytatnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve