Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) csütörtökön ismertetett első becslése szerint az euróövezetben a szeptember végével záródott három hónapban az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság. Az EU egészében a GDP 0,3 százalékkal bővült. A második negyedévben mindkét blokkban a gazdaság 0,2 százalékkal nőtt.
Az első negyedévben jóval erősebb ütemben - az euróövezet 19 tagállamában még 0,4 százalékkal, az unió 28 tagállamában pedig 0,5 százalékkal - bővült a gazdaság az előző három hónaphoz képest.
Éves bázison szezonális kiigazítással az euróövezetben 1,1 százalékkal, az EU-ban pedig 1,4 százalékkal nőtt a GDP az idei harmadik negyedévben.
A második negyedévben az ütem az euróövezetben nagyobb, 1,2 százalék volt (I. negyedév: +1,3 százalék). Az EU-ban a GDP-növekedés a második negyedévben is 1,4 százalék volt, az idei első három hónapban pedig 1,7 százalék.
Elemzők az euróövezetre alacsonyabb, 0,1 százalékos negyedéves és az Eurostat előzetes adatával megegyező, 1,1 százalékos éves növekedést vártak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve