Mirsad Đerlek, az szerbiai egészségügyi minisztérium államtitkára azt mondta, aggasztja a jelenlegi járványhullám alatt elhunytak magas száma - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Ugyanakkor szerint pánikra egyelőre nincs ok.
A Pink Televízió műsorában az államtitkár azt mondta, a mostani hullám főként a 60 évnél idősebbeket érinti, akik egyéb társult betegségektől szenvednek. Đerlek nekik azt tanácsolja, hogy oltassák be magukat valamelyik koronavírus elleni vakcinával negyedszer is.
Nem lesz semmi baj
Minden nap folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását, az egészségügyi rendszer minden kihívásra felkészült. Óvatosnak kell lenni és meg kell kérni a polgárokat, hogy vegyék fel a vakcinát – fogalmazott az államtitkár.
A helyzet jelenleg nem annyira drámai, mint a korábbi járványhullámok idején volt, amikor sokkal többen szorultak kórházi kezelésre. A legutóbbi, augusztus 10-én közölt adatok szerint az elmúlt 24 óra alatt 14 személy hunyt el a Covid-19 szövődményei miatt és több mint 7000 új fertőzöttet azonosítottak Szerbiában.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve